Versszínházi előadások sok száz kilométer távolságból egy helyen, verszenei, dalköltészeti koncertek, versfilmes bemutatók, irodalmi estek, versmondás és verskiállítás várja a kultúrára éhes közönséget és a szórakozni vágyókat Kaposváron, november 2-től közel egy héten át. Az idén 20. alkalommal megrendezett Kaleidoszkóp VersFesztivál a költészet ezernyi színét mutatja meg három helyszínen, az előadások többsége a Csiky Gergely Színházban lesz.

Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjén minden koncert költészeti forrásból építkezik vagy verssel indul: Caramel akusztikus koncertet ad, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a Weöres Sándor nyomán készített Lámpafény című koncert tízéves jubileumát ünnepli Kaposváron, egy színpadon játszik Tóth Gabi és a Loyal zenekar, közös koncerttel érkezik a Kávészünet és a Kaukázus, fellép Gerendás Péter, de a Hunyadkürti György 70 éves születésnapjára készülő, fesztiválnyitó gála is bővelkedik zenében. Nagyobb lélegzetvételű és mini verszenei koncertek is lesznek: az Eleven Költők Társasága, valamint Molnár György és barátai mellett több előadó és zenekar vesz részt a versenyprogramban, merthogy a produkciók többsége verseng a rangos Kaleidoszkóp díjért, amellyel milliós összdíjazás jár. Idén is nevezhettek nem hivatásos előadók, társulatok, zenekarok és alkotók saját produkciókkal, így a Versmondó és verszenei szalon vers- és prózamondó versennyel és minikoncertekkel, a versszínházi versenyprogram előadóestekkel, elbeszélő költemények és verses drámák színpadi feldolgozásaival, performanszokkal, a Versfilmek mozgóképes költészeti alkotásokkal várják a publikumot és a megmérettetést.A versszínházi előadások között ott van a Radnóti Színház és az Ördögkatlan Fesztivál produkciója, a Győri Nemzeti Színház, a pécsi Escargo Hajója Társulat, a fővárosi Helytelenek Társulat és a Déryné Program, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, a szlovákiai Csavar Színház, a Komáromi Jókai Színház és a Symbol Polgári Társulás. Önálló esttel mutatkozik be Ács Tamás és Molnár Bence, közös előadással érkezik a Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház, és három előadással lesz versenyben a fesztiválnak otthont adó Csiky Gergely Színház.Láthatja a közönség a Hamletet és A helység kalapácsát egészen új köntösben, Babits Jónás könyvét két különböző előadó feldolgozásában és Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című drámáját versbetéttel, és gyerekeknek szól majd Varró Dániel A leprikónok átka bemutatója. Megrázó élménynek ígérkezik a 152 lépés Auschwitz felé című előadás, láthatunk költészeti performanszt Wass Albert verseiből és izgalmas lesz a Kezdhetek élni című Petri György-est is. Irodalmi estek is csábítják a verskedvelőket: Pilinszky János Tilos csillagon című zenés színpadi estjét mutatja be Juhász Anna, Pátkai Rozina Minka és Horváth Kristóf, vagyis Színész Bob, a vers pingpong című impro előadásával érkezik Lutter Imre és Takács Bence, és hangoskönyv ősbemutatót tart a Hívásra szól a csönd című kötetéből Turczi István.Egész héten ingyenesen látogatható a Vers a falon című kiállítás, amelynek középpontjában a 20. század nagy magyar klasszikus írói, költői állnak, eredeti kéziratokkal, autográf levelekkel, dedikált kötetekkel, első kiadású könyvekkel és folyóiratokkal, amiket a Könyv és Társai Antikvárium és a Magyar Versmondók Egyesülete biztosít, Gyulai Attila és Debreczeny Zoltán festőművészek versképeivel, költői portrék grafikáival. A hétvégén a versmondás, a versfilmek és a mini koncertek uralják majd a programot, klasszikus és kortárs költők alkotásainak tolmácsolásával.A versenyprogram zsűrielnöke Bagossy László Csokonai-díjas rendező, dramaturg és tanár, tagjai SzűcsKatalin Ágnes Jászai Mari-díjas dramaturg, kritikus, Borbély Sándor Kaleidoszkóp díjas színművész, HuzellaPéter Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, és Turczi István Prima Primissima díjas, József Attila-díjas költő. A Csiky Gergely Színházban, a Szivárvány Kultúrpalotában és az Együd Árpád Kulturális Központ Agórájában zajló előadások, koncertek, irodalmi bemutatók és filmek a magyar és a világirodalom sok százévét ölelik át, és a kaleidoszkóp minden színét felvonultatják műfaji szempontból éppúgy, mint hangulatilag vagy a feldolgozás módját tekintve. Lutter Imre, a fesztivál igazgatója szerint a húszéves jubileum minden eddiginél nagyobb szabású, és valamennyi korosztály megtalálhatja a maga kedvenc csemegéjét. Ráadásul ezer kilométer távolságból hozza egy helyre a produkciókat, ami igazi különlegessége a VersFesztiválnak. A Kaleidoszkóp VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, amelynek célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása. A vidám a hangulat, a valódi tartalom, a felszínesség helyett a valódi értékek és a sokszínűség jellemzi a Kaleidoszkópot, amelynek fővédnöke évek óta Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, társadalmi védnöke idén Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a házigazda Fülöp Péter és Olt Tamás, a Csiky Gergely színház igazgatója és művészeti vezetője. A részletes programot a www.versfesztival.hu oldalon találják az irodalom, a színház és a zene rajongói, ahol a jegyváltásra és az ingyenes előadásoknál a regisztrációra is lehetőség van. A VersFesztivál kiemelt támogatója az EMMI Kulturális Államtitkársága és a Nemzeti Kulturális Alap.

forrás: irodalmijelen.hu